Donald Trump: sikerült igazán jó előrelépést elérni

Sikerült igazán jó előrelépést elérni - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában helyi idő szerint pénteken tartott találkozóját követő közös sajtótájékoztatójukon.

Trump "nagyon gyümölcsözőnek" minősítette Putyinnal folytatott megbeszélését.

"Számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettünk, sőt mondhatnám, a legtöbb-ben. Néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottunk dűlőre, de némi előrelépést elértünk" - hangsúlyozta az amerikai elnök. Hozzátette: "nagyon jó esélyük" van arra, hogy a legfontosabb kérdésben is eljutnak a megegyezésig, de "nincs megállapodás, amíg mindenben nincs megállapodás".

Donald Trump azt is elmondta, hogy reményei szerint rövid időn belül újra találkoznak. Putyin erre reagálva megjegyezte, hogy a következő alkalomra Moszkvában kerülhet sor.

Videó: AP News

Az amerikai elnök közölte, hogy hamarosan felhívja a NATO-beli szövetségeseit és más vezetőket, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is, hogy tájékoztassa őket a találkozóról. "Végül is rajtuk múlik" - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón a két elnök nem bocsátkozott részletekbe a találkozón megbeszélteket illetően, és nem fogadták az újságírók kérdéseit.

Az alaszkai Anchorage Elmendorf-Richardson katonai bázisán csaknem három órán át folytatott megbeszélésen a két elnök mellett amerikai részről Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott, orosz részről pedig Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója volt jelen.

MTI

2025. augusztus 16. 07:16
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
A jegyvizsgálóra támadt egy dühös utas egy Németországba tartó vonaton Győrnél, mert ellenőrizni akarták a férfi men...
Tragikus hirtelenséggel meghalt egy 47 éves tarpai tűzoltó a Tisza-parton. 3 kiskorú gyereket hagyott félárván. Az ö...
Garázdaság miatt tartóztatta le a rendőrség azt a férfit, aki pár napja bútorokat tört szét és azzal támadt egy társ...
Először egy motorral belecsapódtak az autójába, majd nem sokkal utána elgázolták. Néhány perc alatt két baleset is é...
Súlyosan megsérült egy 15 éves fiú miután két autó egy kisbusz és egy kamion ütközött péntek este az M5-ös autópályá...