
Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok
Kocsis Máté hangsúlyozta: hazánk abban érdekelt, hogy mind a négy égtáj felé kereskedhessen, hogy egy nehéz időszak - a koronavírus-járvány, a háború és a szankciók okozta válságok - után az elsők között helyreállítsuk országunk gazdaságát.
Hozzátette: a nemzeti konzultáció "támasztékot ad" a gazdaság fellendítéséhez, segít abban a politikai vitafolyamatban, amit a kormány az Európai Unión belül vív; az emberek megkérdezése, véleményük megismerése pedig - szavai szerint - a legdemokratikusabb eszköz, amit két választás között alkalmazni lehet.
Éppen ezért fontos, és arra biztatunk mindenkit, hogy töltse ki a nemzeti konzultációs ívet – mondta.
Kocsis Máté a csornai lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatón szólt arról is, országjárásuk arra is lehetőséget kínál, hogy ismertessék a kormány új gazdaságpolitikájáról szóló tervet, amely reményeik szerint a gazdaság fellendítéséhez vezet.

Abban hiszünk, hogy a bérek emelése a gazdaság felemelkedésének egyik alapja lehet, ezért született az elmúlt héten egy három évre szóló bérmegállapodás. A kitűzött cél, hogy a következő években a minimálbér elérje a 400 ezer forintot, az átlagbér pedig az egymillió forintot, de ugyanilyen fontos a lakhatás kérdésének rendezése is, amely különösen a nagyvárosokban jelent éles problémát - fűzte hozzá.
Kocsis Máté szólt arról is, fontos pillére a gazdasági felemelkedésnek a kis- és középvállalkozások fejlesztése, amely apropóján kedden elindult a Demján Sándor-program.

A Fidesz politikusa rámutatott: Magyarországon közel egymillió mikro-, kis- és középvállalkozás van, ezek foglalkoztatják együttesen a magyar munkavállalók kétharmadát, ez a szektor biztosítja sok százezer, több millió magyar megélhetését.
Éppen ezért döntött a kormány úgy, hogy szemben a multinacionális cégek támogatásával, a magyar kis- és középvállalkozások támogatására helyezi a hangsúlyt, ami jelent munkahelyteremtést, jelenti a vállalkozások fejlesztését, és pénzügyi támogatását is.
MTI/Fotók: MTI/Krizsán Csaba

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!

Veszprém fideszes országgyűlési képviselője gratulált ellenfelének

Felfüggesztették a szavazást Somogyban, rendkívüli esetről érkezett hír

Sulyok Tamás: rendben lezajlott a választás

Itt a legújabb felmérés: nyitott politikai versenyt és kormánypárti előnyt hozott a választás hete