
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Meglátogatta az áradások által egyik leginkább fenyegetett Dunakanyart Orbán Viktor, ahol a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjével, Vitályos Eszterrel is találkozott.
Két meglehetősen kritikus szakaszt említettek: a Dunabogdány és Tahi, valamint a Tahi és Leányfalu közöttit, ahol csak a Honvédséggel közösen oldható meg a védekezés.
A miniszterelnök a szakemberektől tájékozódott a legfrissebb fejleményekről. A vízügyesek komoly utánpótlással számolnak, a tetőzést pedig péntekre és szombatra várják.
Tanultunk a 2013-as árvízből. Visegrádon mobilgáttal védekezünk. Meg fogjuk csinálni!
– fogalmazott keddi Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor.
Kapcsolódó tartalmak:
Rétvári: 2013-hoz képest sokkal fejlettebb az árvízvédelmi védekezőképesség
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell
Szentkirályi Alexandra: védjük meg Budapestet, védjük meg a Római-partot!

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár