Rétvári: 2013-hoz képest sokkal fejlettebb az árvízvédelmi védekezőképesség

Habár Magyarország a 2013 utáni legnagyobb árvízzel néz szembe, de ma már sokkal fejlettebb a védekezőképesség mint akkoriban - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence közölte, az egy héttel ezelőttihez képest a tetőzéskor a vízállás a Szigetközben, a Dunakanyarban és Budapesten is 6-6,5 méterrel lesz magasabb, a tetőzéskor a vízhozam ötször nagyobb lesz, és 400 százalékkal megnövelt vízmennyiség halad majd végig a folyón.

Az államtitkár felidézte, hogy a szomszédos országokban az árvíz miatt emberek haltak meg és a közlekedést is sok helyen lehetetlenné vált.

Magyarország azonban koordináltan veszi fel a küzdelmet, és védi meg a magyar emberek életét, biztonságát, vagyontárgyait, 2013 óta ugyanis jelentős árvízvédelmi fejlesztések valósultak meg 150 milliárd forint értékben, úgy mint árvízvédelmi védvonalak fejlesztése, műtárgyak rekonstrukciója, új létesítmények és záportározók építése, valamint mederrendezési beavatkozásokat is végeztek azóta – számolt be róla az államtitkár.

Kiemelte a Duna-projektet, amely 152 település 500 lakosát érintette, 120 kilométer hosszú védvonalon történt töltésfejlesztés, -erősítés, szivárgásvédelem 28 milliárd forint értékben, valamint a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszintrehabilitációját 30 milliárd forintot értékben. Utóbbi műtárgy árvízkapuként, komplex védelmi rendszerként szolgál - fűzte hozzá.

További 14 milliárd forint értékben további nagy műtárgyak fejlesztését végezték el Kassánál, Dunakilitinél, Nicknél és Bajánál - ismertette az államtitkár, hangsúlyozva, hogy további 100 milliárd forint értékben pedig még zajlanak a fejlesztések.


De jelenleg is megfeszített munkára van szükség a gáton, ugyanakkor nem rövidtávú védekezésre kell felkészülni, nem csak a tetőzéssel kell számolni, mivel sok probléma merülhet fel utána, a levonuló szakaszban is - hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, példaként említve a gátszakadást.

Az államtitkár elmondta, hogy jelenleg 390 kilométeren, 35 település estében folyik védekezés, amelyet elsősorban a polgármesterek szerveznek a katasztrófavédelem és a vízügy támogatásával.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy a büntetés végrehajtás is kiveszi a részét a feladatokól, a börtönökben is homokzsákokat töltenek, az enyhébb fokozatú rabok pedig a börtön falain kívül is bekapcsolódhatnak a védekezésbe.

A rendőrség kilenc helyszínen jelen van, van ahol utakat zárnak le, máshol ők is homokzsákokat töltenek, a honvédek pedig a hétfői három település után, kedden további kilencre érkeznek meg, így a hétfői 400-hoz képest, kedden már 1400 honvéd kapcsolódik be a munkába - mondta, hozzátéve, hogy szerdától a területvédelmi tartalékosokat is bevetik Pilismarót térségében.

Eddig egy határállomást, Vámosszabadit kellett lezárni, itt ugyanis a gáton keresztül halad át a határátkelő - számolt be róla az államtitkár.

Megjegyezte, hogy az oktatás zavartalan, az egészségügyi és a szociális intézmények is a megszokott módon működnek.

Rétvári Bence megköszönte a polgárőrök és önkéntes tűzoltók munkáját, akik - mint mondta - az elsők között kapcsolódtak be a védekezésbe.


A védekezésben részt vevő állami vezetők minden külföldi programjukat lemondták, amíg kritikus a helyzet a gátakon - számolt be róla.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az önkormányzatok jellemzően utólag tudnak támogatás igényelni a védekezés költségeihez, de 50 százalékos mértékben előleg kérésére is van lehetőség.

A jelenlegi árhullám 30-50 centiméterrel alacsonyabb vízállás mellett halad le a Dunán, mint a 2013-as árvíz idején - jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Valamennyi érintett önkormányzatnál megkezdődött a védművek kiépítése, amelyek 20-50 százalékos készültségben vannak, ezért sikeresen befejeződik a megvalósításuk, amikorra a tetőző vízszintek kialakulnak - közölte Láng István.

Az 1500 kilométeres állami védvonalra plusz 298 munkatársukat vezényelték át. Az állami védekezéshez kétmillió homokzsákot csoportosítottak át, illetve több mint egymillió homokzsákot biztosítottak az önkormányzatok számára - tette hozzá.

Mint elmondta: azt várják, hogy a Lajta Mosonmagyaróvárnál szerda éjjel, a Duna a Szigetközben csütörtök délelőtt, Győrben csütörtök éjjel, Komáromban péntek délelőtt, Esztergomban péntek délután, Nyergesújfalunál szombat hajnalban, Vácnál szombaton és Budapesten szombat este fog tetőzni.

Az alsóbb szakaszokon nagyobb biztonsággal tudják kezelni az árvizet - tette hozzá.


Közlése szerint szükségessé vált a Lajta töltésmagasítása, amiben 200 katona segített, további beavatkozások voltak a Szigetközben, illetve Szigetmonostor térségében volt szükség a Duna mederrendezésére.

A szervezetek, a vízügy, a honvédség a rendőrség, a polgárőrség, a büntetésvégrehajtás, a katasztrófavédelem együttműködése olajozott - mondta Láng István.

Góra Zoltán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője hangsúlyozta, hogy a katasztrófavédelem az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki irányítása mellett végzi a tevékenységét.

Emlékeztetett arra, hogy a tűzoltók hétköznapi körülmények között 24/48 órás váltási időben állnak szolgálatban, ám a rendkívüli helyzetre tekintettel, öt vármegyében, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Pest, Vas és Veszprém vármegyében áttértek a 24/24 órás váltási időszakra.

A Vas vármegyeiek a Győr-Moson-Sopron vármegyeiek, a Veszprém vármegyeiek pedig a Komárom-Esztergom és a Pest vármegyei tűzoltók munkáját támogatja.

Szerdán a Fővárosi- illetve a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságok is átállnak erre a szolgálati rendre - mondta Góra Zoltán.

A végzetes napon a gyilkos félreérthetetlen helyzetben találta a barátnőjét és a szállásadót.

MTI/Fotók: MTI/Hegedüs Róbert

2024. szeptember 17. 11:18
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.