
Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert
Mielőtt összeomlott volna az a milliárdos piramisjáték, ami évekkel ezelőtt az egész országot behálózta, Magyar Péter jobbkeze, S. Mária egy ügyvédet is rávett arra, hogy segítse a csalássorozat haszonélvezőit – olvasható a bírósági iratokban. Mindez jól mutatja, hogy S. Mária – aki Magyar jelenlegi élettársának az édesanyja – milyen szinten belefolyt a bűnös ügyletekbe. Az iratokból kiderül, hogy a nő ráadásul a bűnbanda vezetőjének mutatta be a jogászt, akiből később szintén vádlott lett.
A férfi ezek után „vállalkozott rá, hogy néhány esetben okiratszerkesztő ügyvédként közreműködjék az elsőrendű vádlott és társai által bonyolított egyes ügyleteknél“ – olvasható az ítéletben, ami azt is tartalmazza, hogy az ügyvéd „több kölcsönszerződést, ingatlan-jelzálogszerződést és egyéb okiratot készített és jegyzett ellen, amelyek – F. Attila, illetve társai által meghatározottak alapján – jellemzően nem a felek közötti tényleges megállapodást és a valós pénzmozgást tükrözték“.

Fotó: Metropol
A bíróság azt is rögzítette, hogy a jogász egyes sértetteknek maga is javasolta, hogy fektessenek be az elsőrendű vádlott által kínált lehetőségbe.
Ismert, a csalássorozat szálai a 2010-es évekig vezetnek vissza. Ekkor döntött úgy egy nagykátai ikerpár, hogy kiépít egy egész országon átívelő piramisjátékot. A Magyar Péter bizalmasát, S. Máriát is a soraiban tudó banda megszámlálhatatlan embert vert át, köztük ismert embereket és alvilági figurákat is. Az ikerpár által irányított szervezet közel nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de a feltételezhetően külföldre került pénzből alig került elő valami.
Az ügyben 2018-ban született jogerős döntés, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, F. Attila jelenleg is fegyházban van, ám hamarosan szabadulhat.
Magyar Péter bizalmasa már egy ideje szabadlábon van, de korábban ő is több évet ült börtönben, miután négy évre ítélték többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.
S. Mária a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott. Ráadásul, az eljárás adatai szerint a nő azután is folytatta az ügyleteket és verte át az áldozatokat, hogy F. Attilát, akivel addig szoros kapcsolatban állt, 2012-ben letartóztatták.

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter