
Kövesse élőben Orbán Viktor beszédét a Háborúellenes Gyűlésen
A lapnak Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője elmondta, hogy a demokratikus költségek aránytalan megemelkedése miatt felmerülhet a szabályok arányos újragondolása.
A jelek szerint az, hogy a választáson a baloldal közös listával indult, nem csupán szavazatmaximalizálásra irányuló taktika volt: pénzügyi szempontból jól megtérülő befektetésnek bizonyult. Hiába vannak ugyanis a balos közös lista pártjai az előző ciklus kezdetéhez képest nyolccal kevesebb képviselővel jelen a parlamentben, hat frakcióra bomlásuk miatt a most kezdődő ciklusban majd hárommilliárddal több állami támogatáshoz juthatnak, mintha egy közös képviselőcsoportot alkotnának.
Így ugyanis a csaknem 160 milliós frakciós alappénzt nem egyszer, hanem frakciónként kapják meg a pártok, ugyanez vonatkozik a képviselői pénzekre, a felszerelésekre és irodai működési költségekre, a képviselő munkáját segítő keretre, és minden olyan egyéb juttatásra, amely a frakció parlamenti munkáját segíti és amelyekből egy-egy frakció költségvetése összeáll.
Tóth Erik jelezte: a frakcióalapítás lehetőségével a baloldali ellenzéki pártok úgy 2018-ban, mint 2022-ben visszaéltek, és azért volt szükség minél több parlamenti képviselőcsoport létrehozására, hogy a nekik jutó anyagi forrásokat maximalizálni tudják. Etikai és morális szempontból azonban komoly dilemma, hogy a választáson egy országos listát és közös jelölteket állító pártok széttartása elfogadható-e csupán azért, hogy több pénzt vihessenek haza - vetette fel.
MTI/Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kövesse élőben Orbán Viktor beszédét a Háborúellenes Gyűlésen

Schmittné Makray Katalin: A szeretet nyelvére van szükség!

„Magyarországot nem lehet beletolni a háborúba” – Szijjártó Péter Győrben üzent Brüsszelnek

A béke pártján állnak a sztárok

Ez kellemetlen: a tiszások negyede sem szimpatizál Magyar Péterrel egy felmérés szerint

Elkezdődött az első háborúellenes gyűlés Győrben, itt követheti élőben!

Újabb bevándorláspárti tiszásról hullt le a lepel + Videó

Plakátkampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom

Már online is kitölthető a nemzeti konzultáció + Videó

Szentkirályi Alexandra elárulta, miért nem fog nyerni a Tisza Párt soha + Videó

Orbán Viktor olyan szállítmányt kapott, amit most már bárki megszerezhet

„Ma Győr, háborúellenes nagygyűlés” + Videó