
Orbán Viktor Százhalombattáról: Magyarország ellenáll Zelenszkij elnök zsarolásának
Most ért véget az egyeztetésünk az Európai Tanács elnökével. Az előző hét sem volt könnyű, de ez a hét még annál is nehezebb lesz, NATO- és európai uniós csúcs Brüsszelben – kezdte a Facebook-videóját a miniszterelnök, majd hozzátette:
„Veszélyes javaslatok vannak a NATO asztalán. Vannak tagállamok, amelyek ismét felvetették, hogy légtérzárat hozzunk létre Ukrajna felett. A NATO azonban egy védelmi szövetség, arra képesek és alkalmasak vagyunk, sőt az kötelességünk is, hogy egymást megvédjük. De a NATO területén kívül katonai akcióba bonyolódni nem dolga a NATO-nak. Magyarország álláspontja világos, hogy sem katonát, sem fegyvert nem akarunk küldeni a NATO területén túlra" – hangsúlyozta a kormányfő.
Orbán Viktor egy másik veszélyes javaslatot is megemlített. Ez az orosz gáz- és olajszállítások kérdése.
„Ezt tíz nappal ezelőtt már sikerült rendeznünk. Világossá tettük, hogy a szankciókat nem lehet kiterjeszteni az orosz gáz- és olajbehozatalra, mert az Magyarország és néhány más ország esetében aránytalanul, szinte elviselhetetlenül nagy terhet jelentene. Közösen néhány országgal fellépünk és ismét meg fogjuk védeni Magyarország energiaellátását és az ország működésének biztonságát"– mondta a miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Címlapfotó: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor Százhalombattáról: Magyarország ellenáll Zelenszkij elnök zsarolásának

Hidvéghi Balázs: már online is kitölthető a Nemzeti Petíció

Ukrajnának engednie kell az olajvitában a magyarok többsége szerint

Kiszivárgott az ukránok terve: így rántaná bele Magyar Péter Magyarországot a háborúba + videó

Folytatódik a DPK országjárása, ma Esztergomban áll színpadra Orbán Viktor

Saját követői kérik számon Magyar Pétert: hallgat az olajblokád ügyében?

A Magyar Nemzet megszerezte a Tisza belső mérését: vidéken nincs protest hangulat, a helyi jelöltek dönthetik el a választást

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen