
Fidelitas: nemet mondunk a háborúra
Miközben a baloldali politikusok és maga Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt is tagadni próbálja korábbi nyilatkozatait, hogy fegyvert szállítanának Ukrajnának, és akár magyar katonákat is háborúba küldenének, Iványi Gábor, lelkész a március 15-i baloldali rendezvényen ismét a háború támogatása mellett állt ki. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője Orbán Viktor miniszterelnököt többször árulónak nevezte, és szabadon idézte azt a kijelentését, hogy aki fegyvert akar küldeni Ukrajnának, az a háború oldalán áll.
„Március ünnepén Magyarország kormányfője fogadkozik, hogy mi nem fogjuk megsegíteni a szomszéd nemzet harcát a függetlenségéért és a szabadságharcáért. Ez szégyen barátaim" – fogalmazott Iványi, akinek neve a baloldal köztársasági elnökjelöltjeként is szóba került.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A baloldali elkötelezettségű lelkész ezzel teljes mellszélességgel kiállt amellett, hogy Magyarországnak fegyvereket kellene szállítani Ukrajna részére.
Ezzel a lépéssel hazánkat belesodorhatná a háborúba és magyar életeket veszélyeztetne, hiszen a fegyverszállítmányok célpontként szolgálnának az orosz hadsereg számára.
Iványi Gábor háborús retorikája nem újdonság, hiszen a napokban más baloldali politikusok is tettek hasonló kijelentéseket. Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik alelnöke, egy múlt szombati lakossági fórumán arról beszélt, hogy magyar katonákat küldenek a frontra.
Az országgyűlési képviselő és egyúttal jelölt Ádándon a következő fejtegetésbe bocsátkozott: „Hogyha van egy háború, amiben a NATO részt vesz, akkor ott természetesen neki mennie kell és harcolnia kell, de nem a civil embereket küldjük (...) " hát nekem is van most, mert ugye van a férjem, aki hadköteles lenne, meg a két fiam is már hadköteles lenne. Hát nyilván nem akarom én sem, hogy a gyerekeimet és a férjemet elvigyék (...). Aki meg elment katonának, az azért ment oda, hogyha a NATO hadba küldi, akkor ő fölüljön a repülőre és elmenjen a háborúba. Mert ő ezért kapja a fizetését. Ő ezt a szakmát, ezt a hivatást választotta."

Fotó: MTI/Kallos Bea
Potocskáné mondatai beleillenek azon baloldali nyilatkozatok sorába, amelyek szerint Magyarországnak részt kellene vennie a háborús konfliktusban.
Amint azt korábban megírtuk, Fekete-Győr András, a Gyurcsány-lista 5. helyén szereplő volt Momentum-elnök is azt mondta, hogy fegyvereket kellene szállítanunk Ukrajnába. Juhász Ferenc, Gyurcsány Ferenc volt honvédelmi minisztere pedig azt kérte számon a kormányon, hogy miért nem ad magyar lőszert Ukrajnának az orosz katonák lelövésére.
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Rónai Sándor az ATV-ben fogalmazott úgy a magyar katonai segítség elmaradása miatt: „Nagyon sajnálom a magyar kormány bejelentését, miszerint mi nem segítünk száz százalékig, hiszen más uniós tagállamok például fegyverek szállításával segítenek." Hozzátette: szerinte ezzel nem veszélyeztetnék a kárpátaljai magyarságot.
A fegyverszállítások tényét az orosz kormány egyébként úgy kommentálta, hogy az Ukrajna területére érkező szállítmányokat célpontnak tekintik, így előfordulhat, hogy akár a magyarlakta településeken áthaladva lövik ki az ilyen céllal érkező konvojokat.

Fotó: MTI/Kovács Attila
A sort még hetekkel ezelőtt Márki-Zay Péter nyitotta meg, amikor több alkalommal is azt mondta, hogy Magyarországnak fegyvereket kellene szállítani Ukrajnába, és ha a NATO úgy kívánja, akár magyar katonákat is háborúba kellene küldeni. Később, a közvélemény elsöprő elutasítását látva magyarázni kezdte a kijelentéseit, sőt odáig jutott, hogy a kormányt vádolta fegyverszállítással.
Legutóbb szerdán a közszolgálati televízióban megismételte ezt a valótlan állítását, amely szerint valójában Orbán Viktor, illetve a kormány szállít fegyvereket Ukrajnának. Azt is állította, hogy a magyar miniszterelnök Londonban Boris Johnson brit kormányfőnek megígérte, hogy katonai segítséget nyújt az ukránoknak.
A valóság ezzel szemben az, hogy Boris Johnson a V4-es országokról általában beszélt ebben az összefüggésben, de Orbán Viktor többször megerősítette, hogy Magyarország sem fegyvert, sem katonát nem küld Ukrajnának, mert hazánknak ebből a háborúból ki kell maradnia.

Fidelitas: nemet mondunk a háborúra

Menczer Tamás elárulta, hány Shell részvénye van a tiszás ellenfelének

A kegyetlen kényszersorozás már a hajléktalanokat is elérte Ukrajnában - videókkal

Szülei egyetlen támasza volt a kényszersorozás újabb magyar áldozata

Szijjártó: a Tisza Párt már a januári rezsistopot is támadja

Péntektől postázzák a nyugdíjakat – a kormány adja, a Tisza elvenné a 13. és a 14. havi illetményt

„El kell felejteni!” – eltörölné a családi adókedvezményt a Tisza-közeli közgazdász

Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja - energiacégek vinnék a profitot

37 millió dolláros vagyonra tehetett szert Kapitány István a háborúval

Kapitány István is beismerte, a Tisza megszorításokra készül

Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés

Orbán Viktor: csak a nemzeti kormány tud biztonságot adni Magyarországnak