
Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy Ukrajnában immár több mint négy éve zajlik egy "teljesen értelmetlen és reménytelen háború".
Ebben a háborúban immár sajnos több mint száz magyar ember halt meg. Tegnap erősítették meg, hogy újabb három magyar áldozata van a háborúnak. Három técsői járásból származó fiatalember. Közülük ketten nősek és családosak voltak, őket a feleségük és két-két gyermekük most már hiába várja haza, és volt egy egyedülálló magyar áldozat is
- mondta.
Ezzel összesen immáron sajnos 104 olyan magyar emberről tudunk, akik ebben a teljesen értelmetlen és reménytelen háborúban halt meg. Ebben a háborúban, amelyhez Magyarországnak az égegyadta világon semmi köze nincsen
- folytatta.
Ezt a háborút minél előbb be kell fejezni, és gondoskodni kell arról, hogy ebbe a háborúba Magyarországot soha senki ne keverhesse bele. Ehhez holnap választást kell nyerni
- húzta alá.
Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia, és Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell annak érdekében, hogy ez a háború minél előbb véget érjen, és ne legyen újabb magyar áldozat
- fűzte hozzá.
Természetesen a három újabb magyar áldozat családjaival a külképviseleteink felvették a kapcsolatot és az ilyenkor szokásos támogatást ennek a három családnak is nyújtani fogjuk
- összegzett.
Címlapfotó: illusztráció (Shutterstock)

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak