
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Egy 49 éves egyesült államokbeli férfi, Fairley Napier meggyilkolta gyermekei anyját, Campbell-Smith-t, és az egyik gyerekének azt mondta, hogy azért tette, mert unta, ahogy az áldozat „ránéz” - közölte a lawandcrime.
Az áldozat eltűnését 2024. január 4-én jelentették be, ahol az egyik gyerek azt mondta a rendőröknek, hogy a tettes elmondta neki, hogy megölte az anyját.
A nő elszenesedett maradványait két nappal később találták meg a tettes kiégett autójában.
Mint kiderült, a gyilkos évekig viharos kapcsolatban élt áldozatával, akivel két közös gyermekük is született. A végezetes napon elcsábította a nőt egy parkolóba, lelőtte, majd egy csákánnyal feldarabolta a testét, amit végül felgyújtott.
Amikor a közös gyermekük közölte, hogy nem találja az anyukáját, az apuka felajánlotta, hogy segít neki megtalálni.
Az elkövető a bíróságon bevallotta, hogy azért ölte meg a nőt, mert az titokban újra házasodott. A férfi több gyanús eseménnyel is lebuktatta magát, ugyanis az áldozat eltűnése után négyszer váltott járművet, valamint vásárolt egy hagyományos mobiltelefont is.
A gyilkost április 1-jén bűnösnek találták gyilkosság, holttesttel való visszaélés, bizonyítékok meghamisítása és garázdaság vádjában; az ügyészség összesen 45 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Az ítélethirdetésre május 8-án kerül sor.
Nyitókép: Kentucky River Regionális Börtön

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott