
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Egy frissen nyilvánosságra hozott amerikai hírszerzési összefoglaló szerint 2022-ben ukrán kormányzati szereplők olyan tervről egyeztethettek, amelynek célja amerikai adófizetői pénzek – eredetileg energetikai fejlesztésekre szánt források – visszajuttatása lett volna az Egyesült Államokba, hogy azzal Joe Biden 2024-es újraválasztási kampányát és a Demokrata Pártot támogassák.
A dokumentum egy titkosszolgálati lehallgatásokon alapuló összefoglaló, amely szerint a feltételezett konstrukcióban az amerikai fejlesztési forrásokat egy ukrajnai infrastrukturális projekt fedősztoriján keresztül irányították volna át. A jelentés úgy fogalmaz: a pénzek akár 90 százaléka is végül politikai célokat szolgálhatott volna, miközben a projektet később „feleslegesnek” minősíthették volna - írta meg a Just the News.
A jelentés szerint a terv végrehajtásában az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége, a USAID is érintett lehetett volna, bár erre vonatkozóan nem került nyilvánosságra bizonyított, lezárt vizsgálati eredmény. A dokumentum azt is állítja, hogy a pénzmozgásokat amerikai alvállalkozókon keresztül tették volna nehezen nyomon követhetővé.
A mostani feltárás kapcsán Tulsi Gabbard, az amerikai nemzeti hírszerzés vezetője vizsgálatot kezdeményezett annak megállapítására, hogy a feltételezett terv megvalósult-e, illetve szükséges-e büntetőeljárás indítása az ügyben. A rendelkezésre álló információk szerint eddig nem találtak bizonyítékot arra, hogy a Biden-adminisztráció idején alapos vizsgálat történt volna.
Fontos körülmény, hogy az amerikai tisztviselők szerint a lehallgatott kommunikáció nem köthető orosz dezinformációs műveletekhez, ugyanakkor a benne szereplő állítások egyelőre nem nyertek független megerősítést.
Az ügy érzékeny időszakban került napvilágra, mivel Volodimir Zelenszkij kormánya jelenleg is intenzív nemzetközi tárgyalásokat folytat az ukrajnai háború lezárásáról. Eközben Ukrajnában továbbra is visszatérő téma a korrupció elleni küzdelem: több magas rangú tisztviselő ellen is indult vizsgálat, és az elnöki hivatal működését is átalakították.
Nyitókép: Tények archívum

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott