
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Rátámadtak forgatás közben a német Spiegel TV három tudósítójára szerdán a türingiai Fretterodében. Az újságírók a helyi közéletben ismert neonáci mozgalmár, Thorsten Heise háza előtt próbáltak meg anyagot készíteni, amikor váratlanul két férfi nekikesett.
A Bild beszámolója szerint az 56 és 22 éves támadók fizikailag bántalmazták a riporterekből álló csapatot, és még könnygázt is bevethettek ellenük. A médiamunkások szerencsére maguk tudták értesíteni a rendőrséget, de végül kórházba kellett szállítani őket.
A gyanúsítottakat az egyenruhások elfogták, majd késő este Thorsten Heise birtokán házkutatást tartottak, amelynek keretében több tárgyat is lefoglaltak. A szélsőséges szerveződéshez tartozó párost végül az intézkedést követően elengedték a hatóságok, és az újságírók is még aznap elhagyhatták a kórházat.
A tartományi bűnügyi hivatal nyomozást indított az ügyben.
Nyitókép: Thorsten Heise Facebook-oldala

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott