
Drón csapódott be egy romániai panelházba

A találkozó elején Vlagyimir Putyin orosz elnök köszöntötte Szijjártó Pétert, és elmondta, látják az erőfeszítéseket, amelyek a kapcsolatok fenntartását szolgálják, annak ellenére, hogy milyen bonyolult a helyzet - írta meg a Magyar Nemzet.
Az orosz elnök elmondta, fenntarthatóan és nagyon pozitívan fejlődik a két ország kapcsolata, különösen az energiapolitika területén figyelembe véve a szénhidrogéneket, „illetve a zászlóshajós projektünket, ez pedig a paksi atomerőmű bővítése”. Putyin elmondta, a gázpiacon is mindent megtesznek. „Ami tőlünk függ, azt megtesszük, mert eddig is mindig teljesítettük a kötelezettségeinket, és ezt tovább is így tesszük” – fogalmazott az orosz elnök.
Vlagyimir Putyin orosz elnök beszélt az oroszországi hadifogságban lévő magyarokról is.
Tegnap a telefonbeszélgetésünk során a miniszterelnök úr, Orbán Viktor úr is arra kért minket, hogy vizsgáljuk meg annak lehetőségét, hogy bocsássuk szabadon azokat a magyar állampolgárokat, akik orosz hadifogságba kerültek. Ezek olyan hadifoglyok, akik kettős állampolgárok, tehát magyar és ukrán állampolgárok. Ők kényszersorozottak voltak. Meghoztuk azt a döntést, hogy két hadifoglyot szabadon bocsátunk, mint ahogy a miniszterelnök úr kérte, őket magukkal vihetik azon a repülőgépen, amivel érkeztek, és amivel visszatérnek
– fogalmazott az orosz elnök.
Szijjártó Péter elmondta, minket, magyarokat minden háború aggodalommal tölt el, és nekünk mindig Magyarország biztonsága az első számú szempont, ezért mi minden háborúból ki is akarunk maradni, legyen szó fegyveres konfliktusról vagy energiaháborúról.
Azt az elnök úr és a miniszterelnök is nagyon jól tudják, hogy Ukrajna hetek óta blokkolja Barátság kőolajvezetéket. Kizárólag politikai okok miatt politikai döntés alapján, és ezért nekünk duplán aggodalmas az, hogy az iráni háború nyomán a tengeri olaj és gázszállítások és ezzel együtt a globális energiabiztonság is egy válságos időszakba jutott
– fogalmazott Szijjártó Péter. A tárcavezető elmondta, éppen azért látogatott Moszkvába, hogy megbizonyosodjon arról, hogy garanciát kapjon arra, hogy a mostani válságos időszak közepette is a magyar energiabiztonsághoz szükséges földgáz és kőolajmennyiségek rendelkezésre állnak, és azokat Oroszországból változatlan áron Magyarország számára szállítani.
Ami azért nagyon-nagyon fontos Magyarország számára, mert a rezsicsökkentés, vagyis a rezsiköltségek alacsonyan tartása szempontjából az olcsó orosz energiaforrások kritikus fontosságúak. Hogyha nem érkezik meg Magyarországra az orosz kőolaj vagy földgáz, akkor Magyarországon az energiaárak az egekbe emelkedhetnek
– emelte ki a tárcavezető, és hozzátette, Magyarország számára mind a Barátság kőolajvezeték, mind a Török Áramlat gázvezeték működése különösen fontos.
Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott