
Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

A Farsz helyi hírügynökség egy névtelen forrásra hivatkozva azt írta: csütörtök reggel a nyugat-iráni Lordeganban több ember meghalt a rendfenntartók és a felfegyverzett tüntetők közötti összecsapásokban. A jelentés szerint Loresztán tartományban három tüntető halt meg, amikor megpróbáltak behatolni egy rendőrőrsre; az összecsapásban tizenheten megsebesültek. A Loresztán tartománybeli Azna városában a közösségi médiában terjedő - független forrásból nem ellenőrizhető - felvételeken maszkos emberek autókat gyújtanak fel és kövekkel dobálják a rendfenntartókat, miközben lövések hallatszanak - tudatta az MTI.
A Hengav nevű kurd jogvédő szervezet ugyancsak halálos áldozatokról számolt be, és közölte, a biztonsági erők éles lőszert használtak a demonstrálók ellen.
Jogvédők szerint szerdán Iszfahán tartományban lelőttek egy tüntetőt, míg az éjszaka folyamán a nyugati Kuhdast városban a Baszidzs önkéntes félkatonai alakulat egyik tagja is meghalt. A Forradalmi Gárda elithadsereg csütörtökön megerősítette, hogy a hozzá köthető Baszidzs milícia egyik tagja, Amirhosszam Hodajari Fard életét vesztette. Közlésük szerint a zavargásokban további tizenhárom milicista is megsebesült.
Aktivisták szerint súlyos zavargások voltak Fársz, Csahármahál-Bahtijári és Kermánsáh tartományokban is. A Fársz tartománybeli Marvdasztban tömegek vonultak az utcára; páncélozott járműveket és motorkerékpáros egységeket vetettek be a tüntetők ellen.
A tiltakozások vasárnap kezdődtek, amikor kereskedők és más üzlettulajdonosok demonstrációba és sztrájkba kezdtek, bezárták üzletüket több nagyvárosban. Azóta diákok és mások is csatlakoztak a megmozdulásokhoz, a hatóságok pedig több tartományban őrizetbe vettek tüntetőket. A kormány szerdán rendkívüli munkaszüneti napot rendelt el az ország nagy részére - hivatalosan a hideg idő miatt.
A tiltakozások idején az ország gazdaságát súlyos nyugati szankciók terhelik, az infláció 40 százalék fölött jár, a riál értéke pedig az elmúlt évben nagyjából a felére gyengült a dollárral szemben. A feszültséget tovább növelték a júniusi izraeli és amerikai légicsapások, amelyek iráni nukleáris és katonai létesítményeket értek. A kormány szóvivője közölte, hogy a hatóságok tárgyalást kezdeményeznek kereskedők és szakszervezeti képviselők bevonásával. Jogvédők szerint több városban továbbra is erős a biztonsági jelenlét, és szórványos összecsapásokról, valamint leadott lövésekről tájékoztatnak.

Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt

Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval