
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Csütörtökön letartóztatták azt az észak-karolinai kórházi ápolót Amerikában, aki szexuálisan bántalmazott két cselekvőképtelen női pácienst - adta hírül a Crime Online pénteken.
A lap szerint a 39 éves Jomil Uy Tugado, a Duke Health egészségügyi intézmény dolgozója az egyik beteget májusban, a másikat pedig decemberben erőszakolta meg.
A második bűncselekmény után azonnal belső vizsgálatot rendeltek el a kórházban és jelentették az esetet a hatóságoknak.
A férfit még akkor letartóztatták, a napokban pedig szexuális zaklatás, szexuális bántalmazás és nemi erőszak miatt emeltek ellene vádat.
Az ápolói engedélyét visszavonták.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van, Jomil a következő napokban áll bíróság elé.
Nyitókép: Rendőrségi felvétel
Kapcsolódó tartalom:
Altatásban lévő betegeket erőszakolt meg egy kórházi ápoló

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés