
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

A megdöbbentő esetre Németországban, egy dortmundi kórházban derült fény nemrégiben, miután kiderült, hogy egy 32 éves férfi ápoló éveken keresztül altatásban lévő betegeket erőszakolt meg. A hatóságok a napokban emeltek vádat ellene - adta hírül a Mirror pénteken.
A kórházi dolgozó 2017 áprilisa és 2025 augusztusa között mindössze öt beteget bántalmazott szexuálisan, különböző egészségügyi intézményekben.
Az áldozatok 14, 28, 35 és 43 évesek voltak, az ötödik páciens életkora ismeretlen. Közülük négy nő, egy pedig férfi.
Míg az ápoló a betegek többségével altatásuk alatt közösült, a 14 éves lány eszméleténél volt az erőszakos aktus közben. Számos esetről felvételt is készített.
Nemrégiben házkutatást tartottak nála, melynek során számítógépeket, laptopokat, táblagépeket és mobiltelefonokat foglaltak le több terrabájtnyi adattal, ezt követően őrizetbe is vették.
A napokban nemi erőszak, szexuális zaklatás, valamint gyermekpornográfia birtoklása és terjesztése miatt emeltek vádat ellene.
Az ügy vizsgálata folyamatban van.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban