
Korrupció miatt razziáztak az Európai Bizottság épületeiben

Egy egyesült államokbeli floridai férfi, a 19 éves Julian Trevinó nem fizetett lakbért, ezért december 10-én kitette a házából a 67 éves nyugdíjas ápolónő, John Torneo, ám a tini ideges lett és megölte az idős asszonyt – fejtette ki a lawandcrime.
Mint kiderült, a szomszédok bevallása alapján az elkövető nem fizetett lakbért és nem segített a ház körüli teendőkben sem. A szomszédoknak az lett gyanús, hogy napok óta nem látták az áldozatot, ezért kihívták a rendőröket, akik látták a nő kocsiját, ezért tévesen úgy gondolták, hogy még életben van.
Ám a lakóközösség nem hagyta annyiban, és mivel volt kulcsuk a lakáshoz bementek az ápolónőhöz, akit szörnyű körülmények között, kibelezve találtak meg.
Ezek után a rendőrök az ellopott bankkártyát és autót azonosítva megtalálták a gyilkost, aki bevallotta tettét.
Mint kiderült a fürdőszobaablakon keresztül tört be a nyugdíjashoz, elbújt egy szekrényben, és megvárta amíg elalszik az áldozat. Ezek után a készpénzét és hitelkártyáját ellopta, majd mivel a sértett felkelt, egy konyhakéssel többször megszúrta és egy üveg borral fejbe verte.
Nagyon dühös voltam, amikor kitett a házból. És most egy barátom háza melletti fészerben kell laknom. Nem akartam elmenni a barátnőmtől
- nyilatkozta.
Tizennégy bűncselekménnyel és gyilkossággal vádolják, jelenleg South megyei börtönben tartják fogva. A vádirat ismertetésére 2026. január 20-án kerül sor.
Nyitókép: Polk megyei seriffhivatal

Korrupció miatt razziáztak az Európai Bizottság épületeiben

Leállt a Barátság kőolajvezeték, az ukránok az oroszokat vádolják

Zelenszkij emberrablói ismét akcióba lendültek - videó

Újabb megrázó videók kerültek ki az ukrajnai brutális kényszersorozásokról

Újabb magyar nemzetiségű ember halt meg az ukrajnai háborúban

Ukrán képviselő fenyegeti Orbán Viktort, amiért nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását

Rekordszint közelében az ukrán államadósság

A Zelenszkij-tervet maga az elnök is megerősítette

Elérte Madagaszkárt a Gezani ciklon, sokan meghaltak

Sokkoló fordulat a kanadai mészárlás ügyében – megszólalt a szakértő

Fegyveres támadás történt egy dél-oroszországi középiskolában

Odesszában most nem jött be az erőszakos sorozók terve – Videó