
Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

A szörnyű eset még 2018 februárjában történt az amerikai Michigan államban, amikor a 33 éves Amanda Mae Maison és barátja, a 25 éves Maurice Houle úgy döntöttek, közös gyermeket vállalnak, a nő kisfiától pedig megválnak. A napokban történt vádemelés az ügyben - írta meg szombaton a Crime Online.
A szerelmesek évekkel ezelőtt úgy döntöttek, hogy „helyet csinálnak” egy új babának, ezért a férfi olyan erősen bántalmazta kedvese kisfiát, a 3 éves Matthew Maison-t, hogy a kicsi életét vesztette.
A boncolás kimutatta, hogy tompa erő okozta sérülés és valószínűleg fulladás következtében halt meg.

A rendőrségi dokumentumokból és vallomásokból kiderült, hogy Maurice megütötte a gyereket, térdre kényszerítette, majd a gipszkartonból készült szobafalba verte e fejét.
Ezt követően pedig egy párnát nyomott az arcába, míg a kicsi meg nem fulladt.
A felnőtteket még akkor letartóztatták és őrizetbe vették. A férfi ellen a napokban emeltek vádat, a nő ugyanis amellett, hogy bevallotta bűnrészességét, párja ellen vallott.
Amanda a következő tárgyaláson Maurice ellen fog tanúskodni.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van.
Nyitókép: St. Clair Megyei Seriffhivatal

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya

Megrendítő videó: Lángokban áll a dióshalmi templom, több egységet riasztottak