
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
"Meglátjuk, hogy reagál a kezelésre. Nincs kitűzött dátuma annak, hogy mikor jöhet ki a kórházból" - mondta Bruni.
A Vatikán sajtóirodájának igazgatója beszámolt arról, hogy a pápa péntek éjjel nyugodtan aludt, és a láza sem emelkedett, szombaton pedig további kivizsgálás vár rá.
A 88 éves egyházfőt pénteken szállították be a római Gemelli klinikára, miután több mint egy hete küzd hörghuruttal.

A Gemelli a legnagyobb kórház Rómában, ahol külön részleg áll rendelkezésre a pápa kezelésére. 2023-ban ott hajtottak végre sérvműtétet a pápán, és II. János Pált is ott látták el többször is hosszú pápasága idején. Az azóta szentté avatott egykori egyházfőnek a kórház előtt emelt szobránál szombaton többen összegyűltek, hogy Ferenc pápáért imádkozzanak.
Ferenc pápa fiatalkorában mellhártyagyulladást kapott és egyik tüdejének egy részét el kellett távolítani. Az elmúlt hónapokban többször is előfordult, hogy megjelent ugyan nyilvános eseményeken, de beszédeit nem maga mondta el, hanem segítői olvasták fel helyette légúti problémái miatt.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban