
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Ali Yerlikaya belügyminiszter szerda kora reggel arról számolt be, hogy 45 áldozat holttestét átadták a családoknak, a többi holttest azonosítására pedig DNS-vizsgálatokat végeznek a törvényszéki intézetben.
A lángok a Bolu tartományban található kartalkayai üdülőhelyen a 12-emeletes Grand Kartal Hotel étteremszintjén kedden hajnali fél 4-kor csaptak fel, és fél óra leforgása alatt elborították az egész épületet.
A szálloda, ahol a tűz keletkezett, szerdán közleményben fejezte ki mélységes fájdalmát, és teljes együttműködést ígért a nyomozásban.
Együttműködünk a hatóságokkal, hogy fényt derítsünk az eset minden vetületére
- írták a közleményben.
A 12 emeletes szállodát, amelyben 238 regisztrált vendég volt, felemésztették a lángok. A túlélők pánikszerű jelenetekről számoltak be, amikor a füsttel teli folyosókon keresztül menekültek, és az ablakokból ugrottak ki a túlélés reményében. A halottak között volt a Turkish Airlines légitársaság egyik munkatársa és 14 hozzátartozója is.
A hatóságokat egyre több kritika éri a szálloda biztonsági intézkedései miatt, mivel a túlélők arról számoltak be, hogy az incidens során nem kapcsolt be a tűzjelző. A vendégek elmondták, hogy a füsttel teli folyosókon teljes sötétségben kellett közlekedniük, és nem voltak kézi tűzoltókészülékek sem. A tűzoltókat a mintegy 40 kilométerre található Bolu városközpontjából riasztották a behavazott hegyekben található hotelhez.
A török hatóságok a környezetvédelmi minisztérium szakembereinek vizsgálatát követően a súlyos károkat szenvedett, 1978-ban emelt szálloda lebontása mellett döntöttek - jelentette a Habertürk hírtelevízió.
Mehmet Nuri Ersoy turisztikai miniszter már kedden visszautasította a kormányzat felelősségét és a helyi tűzoltóságot hibáztatta.
Tayyip Erdogan elnök szerdán nemzeti gyásznapot hirdetett a tragédiát követően, amely a téli turisztikai szezon csúcspontján történt, amikor sok család utazott Isztambulból és Ankarából a Bolu-hegységbe síelni.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott