
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
Hétfőn tett bejelentést férje eltűnéséről egy Kárpátalján, a Técsői járásban élő nő. A 37 éves férfi még pénteken távozott otthonról, de nyoma veszett, és azóta nem adott életjelet magáról.
Az eltűntet három kökényesi lakossal láttak utoljára. A nyomozás során egyikük, egy 44 éves helybéli garázsában horrorisztikus felfedezést tettek a rendőrök – írta kedden a Kárpátalja.ma.
Az egyenruhások találtak egy láncfűrészt, amelyen vérnyomok voltak, valamint egy táskát, amelyben ott lapultak az áldozat testrészei. Kiderült, gyilkosai el is akarták égetni a lemészárolt férfit.
A hatóság azonnal őrizetbe vette a ház tulajdonosát, illetve két másik – egy 19 és egy 16 éves –, a településen élő gyanúsítottat. Ha a bíróságon bebizonyosodik bűnösségük, akár életfogytig tartó börtön is várhat rájuk.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja