
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A regionális katasztrófavédelmi központ jelentése szerint a kedden reggel pekingi idő szerint 9 óra 05 perckor bekövetkezett 6,8 erősségű földrengésnek 53 halálos áldozata és 62 sebesültje van, valamint több mint ezer épületben keletkeztek károk.
Az epicentrum a Tingri megyében 10 kilométer mélyen volt. Az epicentrum 20 km-es körzetében, 27 faluban mintegy 6900 ember él, 5 km-en belül hat falut érinthet a katasztrófa. Sigace városban - a Pancsen Láma székhelyén - épületekben keletkeztek károk, többek között a közeli Lhatse város boltjainak homlokzatai leomlottak.
A rengést követően a Kínai Földrengésügyi Hivatal II. szintű vészhelyzeti szolgálatot indított, és munkacsoportot küldött a helyszínre, hogy segítsen a katasztrófaelhárításban.
A központi hatóságok mintegy 22 ezer katasztrófaelhárítási eszközt, köztük sátrakat, pamutkabátokat, paplanokat és összecsukható ágyakat, valamint a magasan fekvő és fagyos területekre szánt speciális segélyanyagokat küldtek a földrengés sújtotta területre. Több mint 1500 helyi tűzoltót és mentőmunkást is a helyszínre küldtek.
A rengéseket Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett. Nepál fővárosában, Katmanduban és az indiai Bihar államban a lakosok kimenekültek otthonaikból, bár ezekről a területekről nem jelentettek nagyobb károkat vagy áldozatokat.
A Himalája északi lábánál fekvő régió a tektonikus tevékenység miatt hajlamos a földrengésekre. A 2008-as szecsuáni földrengés csaknem 70 ezer halálos áldozatot követelt, a 2015-ös nepáli földrengésben pedig mintegy kilencezren haltak meg.
MTI

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire