
Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt
A márciusban rács mögé került, 40 éves játékos képviselői azért folyamodtak a bírósághoz, hogy védencüket helyezzék feltételesen szabadlábra, de az egyik Sao Pauló-i ítélőszék elutasította a beadványt.
Robinhóra 2017-ben szabta ki egy olasz bíróság a büntetést. A vád szerint az akkor az AC Milanban futballozó csatár és barátja, Ricardo Falco, illetve további négy társuk megerőszakolt egy 23 éves nőt egy diszkóban. Falco szintén kilenc év börtönt kapott, a társaikat azonban nem találta meg a rendőrség. Brazíliának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, ezért kellett Robinhónak otthon börtönbe vonulnia.

A Copa America-győztes futballista, aki megfordult a Real Madridban és a Manchester Cityben is, 2020 októberében visszatért első profi csapatához, a Santoshoz, de a bírósági ítélet miatt szurkolók és támogatók tiltakoztak a szerepeltetése ellen, így hat nap után szerződést bontottak vele. A támadót korábban is megvádolták nemi erőszakkal, amikor Manchesterben játszott, de 2009-ben felmentették.
MTI/A fotó illusztráció (Robinho Hivatalos Instagram oldala)

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről


