
A WC-ben szülte meg a gyermekét egy nő, de kegyetlensége, itt még nem ért véget

Megrázó ügyben indított nyomozást a rendőrség egy két hónapos csecsemő halála miatt – számolt be kedden a maszol.ro.
A hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy mi vezethetett a kisfiú halálához, azonban már felmerült a gyanú, hogy az apa okozhatta a tragédiát. A rendelkezésre álló információk szerint
a férfit zavarta a gyermek sírása, ezért erősen megrázhatta.
Jelenleg is folyamatban van a bizonyítékok összegyűjtése, valamint szakértői vizsgálatokat végeznek a pontos körülmények tisztázására.
Az ügy március 31-én indult, miután a csecsemő életét vesztette, vélhetően a bántalmazás következtében.
A tragédia nemcsak a kisfiút érintette: három testvérét is kiemelték a családból. A hatóságok azonnal értesítették a gyermekvédelmi szerveket, és intézkedtek a kicsik biztonságba helyezéséről.
Sürgősségi elhelyezést rendeltek el egy hivatásos nevelőszülőnél
- közölték a gyermekvédelmi hatóság képviselői.
A szakemberek jelenleg átfogó vizsgálatot végeznek annak érdekében, hogy megállapítsák, a gyerekek visszatérhetnek-e valaha a családjukhoz.
A gyermek apját 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

A WC-ben szülte meg a gyermekét egy nő, de kegyetlensége, itt még nem ért véget

Törökországban több diák is megsebesült egy iskolai lövöldözésben

Medveriasztó spray-vel fújta le a gyerekeit, mert nem fogadtak szót

Bedrogozta, halálra verte barátnőjét, majd a kutyára fogta

Tulajdonosával együtt loptak el egy autót, a férfi meghalt

Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál

Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen zsidó temetőjében

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba