
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Mint arról korábban beszámoltunk,terrortámadásra készült egy csoport Bécsben a világhírű énekesnő, Taylor Swift augusztus eleji koncertjein.
A támadók tervük szerint kocsival hajtottak volna a tömegbe az Ernst Happel Stadion előtt, emellett bombával, késekkel és machetével akarták lemészárolni a rajongókat.
A hatóságok egy 19 és egy 17 éves férfit tartóztattak le, a fiatalabb férfinél vegyi anyagokat foglaltak le, míg idősebbik társáról kiderült, az interneten radikalizálódott, és néhány héttel a fenyegetés előtt fogadott hűséget az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek. Később kiderült, a bandának tagja volt egy 18 éves iraki férfi is, akit szintén elfogott a rendőrség.
David S. Cohen, a Központi Hírszerző Ügynökség, azaz a CIA igazgatóhelyettese szerdán újságírói kérdésekre válaszolva újabb részleteket közölt a fiatalok brutális támadásának tervéről, illetve arról, hogyan áll jelenleg a nyomozás.
Hatalmas tömeget, több tízezer rajongót akartak megölni a koncerten, köztük rengeteg amerikait
– mondta, hozzátéve, az osztrák hatóság azért tudott ilyen gyorsan cselekedni, mert az ügynökség és a titkosszolgálati partnereik tájékoztatták őket arról, hogy mit tervez az iszlamista csoport.
A címlapfotó illusztráció: Taylor Swift hivatalos Instagram-oldala

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit