2025. november 16. vasárnap, Ödön
9°C Budapest

Anyja végezhetett az elraboltnak hitt csecsemővel

A kicsit közműalagútba dobták.
Tenyek.hu
2024. március 15., péntek 11:56
Vágólapra másolva!

Kedden egy New York-i nő ártatlannak vallotta magát kislánya meggyilkolásában, azonban a bizonyítékok mást mutatnak. Az anya jelenleg börtönben van, pénteken áll ismét bíróság elé – számolt be az ügy fejleményeiről csütörtökön a Crime Online.

Egy korábbi cikkünkben arról számoltunk be, hogy Halo Brantont szombat este rabolták el New York-ban, majd másnap reggel holtan találták a schenectady-i General Electric kampusz területén. A rendőrség ekkor nem közölt további információkat az üggyel kapcsolatban.

Mint kiderült, Persi Nelsont, a lány édesanyját rajtakapták, hogy a General Electric épületébe behatolt, miközben azt állította, nem tudja, hogy került oda Branton.


A nyomozás során fény derült arra is, hogy a 24 éves nő egy 2 és fél méteres csőbe dobta kislányát, amely egy sárral és vízzel teli alagútba vezetett. Az orvosszakértő megállapította, hogy Branton nem megfulladt, hanem kihűlésben vesztette életét.

A New York Post beszámolója szerint Nelson egy Facebook- bejegyzésben arról írt, – órákkal gyermeke megtalálása előtt – hogy részeg. Egy családtag továbbá azt is elárulta, hogy Nelson és Branton egy helyi hajléktalanszállón élt, miközben az édesapa harcolt gyermeke felügyeleti jogáért.

A kegyetlen édesanya pénteken újra bíróság elé áll.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk