
Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle
Tragikus baleset történt kedd délelőtt a Marvel képregényhősének, a Wonder Man-sorozatának forgatásán Los Angelesben. Az egyik stábtag lezuhant egy díszletelemről, ami miatt olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt – írja a Mirror. A produkció munkálatait azonnal felfüggesztették, egyelőre még azt sem tudni, hogy szerdán folytathatták-e a forgatást.
Gondolatban a családdal vagyunk, legmélyebb részvétünket fejezzük ki hozzátartozóinak és barátainak az eset miatt. Teljes mértékben együttműködünk a rendőrséggel az eset körülményeinek vizsgálata idején is
– nyilatkozta a Marvel szóvivője, ezt pedig a cég elnöke azzal egészítette még ki, hogy a családot, a hozzátartozókat és a kollégákat is mindenben támogatják.
A Wonder Man sorozat címszereplőjének, Simon Williams szerepét Aquaman filmek sztárja, Yahya Abdul-Mateen II játssza majd, aki Zemo bárónak köszönhetően változik majd különleges képességekkel rendelkező szuperhőssé. Williams cége egyébként a képregényekben alulmaradt Tony Stark cégével szemben.
Címlapfotó: X/@IGN

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas