
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Összeesett a pályán egy futballista a kolumbiai U20-as nemzeti bajnokság egyik szombati mérkőzésén, majd nem sokkal később életét vesztette – jelentette be a labdarúgó klubja hétfőn a közösségi médiában.
A Millonarios FC közleménye szerint a 18 éves Santiago Castrillón segítségére siettek azonnal a csapat orvosai. Ezután a játéktérről az egyik helyi kórházba szállították az ifjú sportolót, ahol intenzív osztályra került.
A szakemberek minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megmentsék a fiatal tehetség életét, azonban végül vasárnap családja és barátai körében meghalt.
Az egyesület bejegyzésében elismerő szavakkal méltatta Castrillón játékát és a futballhoz való szenvedélyes viszonyát. Mint fogalmaztak, imáikba foglalják a nevét, szeretteinek pedig sok erőt és kitartást kívántak. A tragikus sorsú focistáról a Kolumbiai Labdarúgó-szövetség is megemlékezett.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott