
3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval
Meghalt egy utas a Lufthansa Thaiföldről Németországba tartó járatán csütörtökön. Az Airbus A380-as a tervek szerint csütörtökön 23 óra 40 perckor szállt fel. Felszállás előtt az 53 éves Martin Missfelder és felesége, az 55 éves Karin, a zürichi Egyetemi Kórház ápolási szakemberei egy verejtékező, levegőért kapkodó utasra lettek figyelmesek. A 63 éves német férfi azt mondta, hogy rohanniuk kellett a géphez, ezért van rosszul. Karin szólt a légikísérőnek, üzent a kapitánynak, majd egy 30 év körüli orvos érkezett megvizsgálni a rosszul lévő utast.
Röviden megkérdezte, hogy érzi magát, megtapogatta a pulzusát, majd azt mondta, hogy szerinte felszállhat a gép. Ezután a légikísérők adtak egy kis kamillateát a férfinek, de már ekkor vért köpött.

A fotó illusztráció (Facebook/Lufthansa)
A Münchenbe tartó gép azonban felszállt. Közben a férfi állapota drámaian romlott.
„Végül a szájából és az orrából is ömleni kezdett a vér, teljes horror volt, mindenki sikoltozott” – mondta Missfelder a Blicknek. Hozzátéve, hogy szerinte a férfi egy liter vért is vesztett, ráadásul a repülőgép falai is tele voltak a felköpött vérrel.
A férfinek leállt a keringése, majd a légiutas-kísérők azonnal megkezdték az újraélesztést. Fél órát küzdöttek az életéért, de nem sikerült megmenteni. Holttestét ezután bevitték a konyhába, és a gépnek vissza kell fordulnia Bangkokba.
A repülő végül pénteken reggel 8 óra 28 perckor landolt ismét Thaiföldön. Az utasoknak ezután két órát kellett várniuk egy másik járatra.
Korábbi tartalmak:
Fekete zacskókkal próbálták letakarni a vérfoltokat a Budapesten felszállt repülőn - videóval

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát

Futótűzként terjed a magyar megoldás Európában – újabb uniós ország hozhat kulcsfontosságú döntést

Thaiföld északkeleti részén többen meghaltak, amikor daru zuhant rá egy vasúti szerelvényre

Meghalt kilenc újszülött egy szülőotthonban, nyomoznak a hatóságok