
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A német légitársaság Teheránból Frankfurtba tartó LH601-es járatán találtak rá a holttestre csütörtökön. A munkások azután vették észre a holttestet, hogy a gép utasai elhagyták a járatot, az A340-es repülőt pedig karbantartás céljából egy hangárba szállították - számolt be róla az Euronews.
A légitársaság közölte, hogy a péntekre tervezett járatot törölték az ügy miatt.

Fotó: Illusztráció (Facebook/Lufthansa)
Ritkán fordul elő, hogy azok, akik a gép futóművében utaznak túlélik a hosszú és extrém utazást, mivel fagyási sérüléseket szerezhetnek, valamint a futómű összenyomhatja őket. A Teherán és Frankfurt közötti távolság pedig mintegy 3768 kilométer.

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire