
Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó
Szörnyű esetre január 19-én derült fény az amerikai Indiana államban, amikor a 28 éves Amber Griffith édesanyja fagyási sérüléseket fedezett fel 3 éves unokája lábain – írta meg a Metro szerdán.
A nagymama akkor észlelte először a kicsi elfeketedett lábait, a nő viszont később bevallotta a rendőrségnek, hogy ő már hetekkel korábban észrevette, hogy fia lába elszíneződött.
A lakásban sem fűtés, sem víz nem volt, ugyanis utóbbi a hidegtől a csövekbe fagyott.

Fotó: Marion megyei börtön
A kisfiút még aznap megműtötték és eltávolították a lábáról az elhalt szövetdarabokat, ám az egyelőre kérdéses, hogy kell-e amputálni a végtagjait.
Ambert – aki édesanyja szerint bipoláris zavarban szenved – gyermeke elhanyagolásával vádolják, jelenleg egy helyi börtönben tartják fogva.
Az ítélethirdetésnél súlyosbító körülmény lehet korábbi két gyermekének elhanyagolása is, akiket már évekkel ezelőtt elvettek tőle a gyermekvédelmi szervek hasonló okokból.
Kapcsolódó tartalmak:
Kiderült, miért ölte meg 3 éves kislányát a jászszentandrási nő - videóval

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj