
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
Hír érkezett annak a diáklánynak az állapotáról, aki súlyosan megsérült a hétfő délutáni székelyudvarhelyi kollégiumomlásban, Romániában – számolt be a Maszol.
A Tamási Áron Gimnázium bentlakásának falain repedések jelentek meg, ezért ki is hívtak egy szakembert, de még érkezése előtt megtörtént a tragédia. Éppen a délutáni kimenő idején szakadt be az épület, ennek köszönhető, hogy a mintegy száz diáknak szállást adó intézményben csak kevesen tartózkodtak.
Egy 17 éves fiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni. Két tanulót a székelyudvarhelyi kórházba szállítottak, egy lányt pedig a helyszínen újra kellett éleszteni, majd gerinctöréssel Marosvásárhelyre vitték.
A Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház szóvivőjének elmondása alapján a lányt az intenzív osztályon kezelik, és folyamatos megfigyelés alatt áll.
Mesterséges kómába helyezték, nyugtatókat adtak be neki, állapotát „nagyon válságosnak” nevezte. Kritikus órák ezek, így még egyetlen orvos sem tudja megmondani, mire számíthatnak az aggódó szülők és hozzátartozók.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak


