
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
Először a tető szakadt le, majd a tornádó felkapta a mózeskosarat a babával együtt
– emlékezett vissza a feleség a szörnyű eseményre.
A 4 hónapos csecsemőt édesapja próbálta menteni, miközben az édesanya egy másik szobában óvta meg 1 éves fiát, akire ráomlottak a falak.
A család az elragadott gyermek kapcsán a legrosszabbtól tartott, azonban körülbelül 10 percnyi kutatásután végre megtalálták a csecsemőt élve egy fán.
Moore-ék mindenüket elveszítették a tragikus eset után, ezért a közösség összefogott, hogy támogassák őket.
A természeti katasztrófa 6 halálos áldozatot követelt és több mint két tucatnyi ember megsérült.

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el