
Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács
Hihetetlen, de igaz: egy kolumbiai faluban két hónappal később jár a Jézuska, mint a világ többi részén – mutatta be a karácsonyi ünnepkör kapcsán az El Espectador.
A Valle del Cauca megyei Quinimayót ma is rabszolgák leszármazottjai lakják, különös szokásuk pedig a gyarmati idők öröksége. A helyiek február 18-tól 20-ig a Fekete Istengyermek születését ünneplik, ami egy több százéves tradíció.
A háttérben a rabszolgatartók állnak, akik egykor megtiltották a településen élőknek, hogy velük egyszerre emlékezzenek meg a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepéről. Erre válaszul az őslakosok úgy döntöttek, két hónappal csúsztatják a saját karácsonyukat, és méltóképpen megünneplik, ha már pihenőt kaptak.
Quinimayó utcái ma is megtelnek ilyenkor, sőt, olyan kulturális rendezvénnyé nőtte ki magát, hogy százak érkeznek a nagyvilágból, hogy részesei lehessenek a kuriózumnak számító eseménynek.
A helyi karácsonyi mulatságok elengedhetetlen része a hagyományos afroamerikai „la fuga” tánc is, amit rövid lépések jellemeznek, ugyanis a rabszolgák lábainak a láncok miatt rendkívül kevés helyük volt mozogni.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács

Saját kertjében ért medvetámadás egy székelyföldi férfit

Barátság-botrány, a szokásos kotta: az oroszokat nem rendíti meg döntés – Közép-Európában meg ezer forint lesz a benzin?

Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt

Emberölés miatt indulhat nyomozás az ukrán kényszersorozás miatt meghalt kárpátaljai férfi ügyében

Kisiklott és épületnek ütközött egy villamos Milánóban, két ember meghalt

Lezuhant Bolíviában a légierő egyik gépe, többen meghaltak

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe

Háromszáz ház égett le, miután egy férfi rajtakapta hűtlen feleségét

Halálra éheztették az ötéves kislányukat a horrorszülők

Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét