
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Bírósághoz fordult egy 18 éves édesanya az angliai Surreyben, miután 2019-ben a börtöncellájában szülte meg kislányát, aki a szakszerű ellátás hiánya miatt a karjaiban halt meg – számolt be az esetről szerdán a Mirror. Rianna Cleary keddi meghallgatásán elmondta, hogy a börtönrendszer sosem lesz alkalmas arra, hogy a várandós kismamák ott hozzák világra gyermeküket.
A fiatal nőnek már a börtönbe kerülésekor azt mondták, hogy bírósági végzéssel azonnal el fogják venni újszülött gyermekét. Éppen ettől félve nem élt a szülészeti szolgáltatásokkal és egyáltalán nem járt ultrahangvizsgálatokra sem. A tinédzser végül a saját cellájában kezdett vajúdni, és bár hatalmas fájdalmai voltak, a belső segélyhívón felhívott egy őrt, miszerint azonnal ápolóra vagy mentőre lenne szüksége. A segítséget akkor nem kapta meg, így körülbelül fél órával később újra próbálkozott, de hiába. Rianna végül egyedül hozta világra kislányát, Aishát, aki végül nem élte túl a szakszerűtlen szülést.
Én már örökre elveszítettem Aishát, ezért számomra most a legfontosabb, hogy egyetlen várandós nőnek se kelljen ugyanazon átesnie, mint nekem
– fogalmazott Cleary, hozzátéve, hogy szeretné, ha ezentúl egyáltalán nem küldenének terhes nőket rácsok mögé.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire