
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A régészek sokkoló emberi maradványra bukkantak a lengyel Pień falu 17. századi temetőjében.
A fiút arccal lefelé temették el, hogy amikor feltámad, a földet harapja és ne a lakók nyakát. Felső teste is hiányzott, amit vélhetőleg megsemmisítettek. Lába alatt egy háromszög alakú vaslakat is hevert.
A kelet-európai népek a 11. században gyakran hajtottak végre hasonló rituálékat, hogy távol tartsák magukat a negatív erőktől, különösen, ha a halál körülményeit nagyon furcsának találták. A lakosok ilyenkor attól rettegtek, hogy az elhunyt visszatérhet a halálból és bánthatja őket.
A szakértők a temetőben már korábban is találtak hasonló körülmények között elmetetett holtakat, de úgy vélik, ez az első olyan felfedezés, ami egy gyermeket is érint.
Egy másik feltárás alkalmával az említett helyszínen egy nőt találtak, akit úgy temettek el, hogy egy kaszát helyeztek a nyakára.
A halottak visszatérése elleni védekezés módjai közé tartozik a fej vagy a lábak levágása, az elhunyt arccal lefelé helyezése, hogy a földbe harapjon, elégetése és kővel való összetörése
- magyarázta Dariusz Poliński, a Nicholas Copernicus Egyetem professzora a MailOnline-nak.
Kapcsolódó cikk:
Hátborzongató: női vámpírcsontvázat találtak egy 17. századi temetőben

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott