
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
A vámpírnő földi maradványaira a Nicholas Copernicus Egyetem kutatócsoportja bukkant rá egy 17. századi temetőben Pień-ben.
A csontváz nyaka köré halála után egy sarlót helyeztek, egyik lábujjára pedig egy lakatot tettek, amik azt szolgálták, hogy a vámpír ne térhessen vissza a túlvilágról.
A kutatók nem hozták nyilvánosságra a lelet korát, azt viszont elárulták, hogy valószínűleg magas társadalmi státuszú volt. Erre a koponyán lévő selyemsapkából következtettek.
Az ásatást Dariusz Poliński professzor vezette, aki a Daily Mail-nek elárulta, hogy a 17. században nagy kultusza volt a vámpír hiedelemnek, a korabeliek rettegtek az élőhalottaktól.
A vámpírnak bélyegzett embereket rendszerint megölték, majd a temetésen gondoskodtak róla, hogy úgy temessék el őket, hogy ne térhessenek vissza az élőket tizedelni.
Nem volt ritka, hogy megcsonkították a holttesteket, például levágták a kezüket és a lábaikat. Vagy pedig a nyakuk köré egy állított sarlót helyeztek, hogy amikor a vámpír megpróbál felkelni, a szerszám lefejezze.
Címlapfotó: Facebook

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják