
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
Hiányzott egy szlovák férfi utánfutójának egyik kereke, ezért egy komplett biciklit szerelt annak helyére, majd azzal indult útnak múlt héten Spišská Belá és Kežmarok között. A Paraméter szerint az esetről készült videó már hetek óta kering az interneten, a történtek óta pedig már a rendőrség is tudomást szerzett róla.
A lap közlése szerint Tomáš Vrábel, a rendőrség Közlekedési Főosztályának igazgatóhelyettese a TV Jojnak úgy nyilatkozott, a sofőrtől akár a jogosítványát is bevonhatják, továbbá a rendszámtáblája is a rendőrséghez kerülhet és egy vaskos pénzbírság is kilátásban van.

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el