
Karacsiban tűz ütött ki egy bevásárlóközpontban, többen meghaltak
A szörnyű eset pénteken történt az amerikai Dél-Karolina államban, amikor a 37 éves Jamie Michelle Bradley Brunt – eddig ismeretlen okokból – vízbe fojtotta 6 éves kislányát, Mackaya Brun-t – írta meg a Crime Online a minap.
A nő ezután 8 éves kisfiával is végezni akart, a fiú azonban olyan hangosan sikoltozott, hogy az emeleten lévő, 16 éves nővére meghallotta, majd azonnal a segítségére sietett.
A tinédzser ezzel megakadályozta a gyilkossági kísérletet és értesítette a hatóságokat.

Fotó: Beaufort Megyei Fogvatartási Központ
A rendőrök megtalálták a kicsi holttestét, amit a halottkémek elszállítottak boncolásra.
Jamie-t letartóztatták és őrizetbe vették. Jelenleg gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával tartják fogva.
A fiú és a nővére közeli rokonokhoz költöztek.
A rendőrség még vizsgálja az ügy pontos okát és körülményeit.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock
Korábbi tartalom:

Karacsiban tűz ütött ki egy bevásárlóközpontban, többen meghaltak

200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől

Többen meghaltak lavinákban Salzburg térségében

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin