
Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást
Az MTI közleménye szerint lezuhant egy szoftverhiba miatt a Hakuto-R japán holdszonda. A szondának eredetileg sík terepen kellett volna landolnia, de a decemberi indítás előtt a célpontot egy kráterre változtatták. A kráter meredek sziklája valószínűleg összezavarta a fedélzeti szoftvert, és a kétméteres űreszköz öt kilométeres magasságból szabadesésbe kezdett, és a Hold felszínébe csapódott.
Hakamada Takesi vezérigazgató és alapító elmondta, hogy a vállalat 2024-ben újabb Holdra szállást kísérel meg, tanulva az elkövetett hibákból. A harmadik kísérletet 2025-re tervezik. Mindeddig csak állami űrkutatási ügynökségek missziói jutottak el a Holdra, és csupán három kormánynak sikerült elérnie ezt a mérföldkövet: Oroszországnak, az Egyesült Államoknak és Kínának. Az Ispace lehetett volna az első magáncég, amely sikeres Holdra szállást hajt végre. Egy izraeli nonprofit szervezet 2019-ben próbálkozott, de az a kísérlet is balul sült el. Két amerikai magáncég, az Astrobotic és az Intuitive Machines szintén tervezi már saját Hold-küldetését.
A 2,3 méter magas és kiterjesztett leszálló talpakkal 2,6 méter széles Hakuto-R tavaly decemberben indult útnak a SpaceX amerikai űripari cég Falcon-9 hordozórakétájával a floridai Cape Canaveralból. A misszió célja egyebek között az lett volna, hogy eljuttassa a Holdra az Egyesült Arab Emírségek űrkutatási hivatala által kifejlesztett holdjárót és a Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) kisméretű robotját. 2023 a kínai naptár szerint a nyúl éve, a Hakuto név pedig a japán mitológia fehér nyulára utal, amely a legenda szerint a Holdon él.

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe

Háromszáz ház égett le, miután egy férfi rajtakapta hűtlen feleségét

Halálra éheztették az ötéves kislányukat a horrorszülők

Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét

Robert Fico: Szlovákia érdeke az első - jogunk van olyan szállítmányt kapni, amelyet biztosítottunk és kifizettünk

Az ukránok szerint az egyetlen probléma a Barátság olajvezetékkel az, hogy eddig működött

Az Európai Bizottság megkezdi a Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását

Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi

Halottnak tette magát egy nő, hogy túlélje az erőszakot

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt