
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Ahogyan arról még januárbanbeszámoltunk, megdöbbentő eset történt az amerikai Új-Mexikó államban, miután az akkor 18 éves Alexis Avila megszülte gyermekét, majd kidobta egy nyilvános, bolt előtti szemetesbe – írta meg a People hétfőn.
A hatóságok még aznap elfogták, tettét térfigyelő kamerák felvételei bizonyították.
Alexis a kihallgatása során elárulta, hogy hónapokig nem tudott arról, hogy gyermeket vár. Egyszer csak megfájdult a hasa, így orvoshoz ment. A szakember ekkor közölte vele a hírt.
A hátborzongató eset napján azonban nem fájt semmilye, csupán mosdóba kellett mennie. A wc-kagylón ülve szülte meg a babát.
Mivel nem szerette volna, hogy az anyja haragudjon rá, amiért terhes volt, becsomagolta a kicsit és egy közeli bolt szemetesébe dobta.
A szívszaggató jeleneten kívül a csecsemő megmentését is rögzítette a kamera. Egy arra járó nő hallotta meg a gyerek sírását.
Kihúzta a zsákot a kukából, betakarta a csecsemőt és megvárta a rendőröket és mentőket, akik kórházba szállították a picit.

Fotó: Hobbs-i Rendőrség
Akkor a fiatal nőt letartóztatták és gyermekbántalmazás, illetve gyilkossági kísérlet vádjával őrizetbe vették.
A bíróság viszont a napokban 16 év börtönbüntetésre és két év feltételes szabadságra ítélte Alexist, ám a szabadságvesztés mellett szülői tanácsadáson és oktatáson is részt kell vennie.
A babát rokonoknál helyezték el, szívzörej és asztma alakult ki nála.

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés