
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
A tragikus eset vasárnap éjszaka történt az amerikai Mississippi államban, Bay St. Louisban, amikor lövöldözés tört ki egy diákokkal teli házibuliban – írta meg a Crime Online.
A hatóságokat éjjel, fél egykor riasztották a szemtanúk, miszerint egy fiatal fiú hat tinédzsert lelőtt, majd elmenekült.
A mentők azonnal a sebesültekhez siettek, azonban ketten a szakszerű ellátás ellenére is életüket vesztették. Az áldozatok 16 és 18 évesek voltak.

Fotó: Bay St. Louis-i Rendőrség
A többieket kórházba szállították, akik közül hárman súlyosan megsérültek, a negyedik diák pedig jelenleg is kritikus állapotban, az intenzív osztályon fekszik.
A rendőrök kihallgatták a buli résztvevőit és a közvetlen szemtanúkat, akik személyleírást és információkat adtak az elkövetőről. Kis idő múlva a nyomozók azonosították a 19 éves Cameron Brandet, majd Pass Christian-i otthonában letartóztatták és testi sértés, illetve gyilkosság vádjával őrizetbe vették.
A hatóságok még vizsgálják az ügy pontos körülményeit, ám annyit elárultak, hogy a fiatalok a Hancock Középiskola diákjai voltak.
Korábbi cikk:

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról