
Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának
Manchesterből Krétára szeretett volna utazni a TUI légitársasággal az a fiatal pár, akik a járat késése miatt öt órán keresztül itták a vámmentes boltban vásárolt vodkát, majd minősíthetetlen viselkedésük végül a járat indulásának halasztását eredményezte – írta a The Sun.
Amikor a 27 éves Beth Jones és a 30 éves Kieran Cunnah felszálltak a fedélzetre, majd elfoglalták helyüket, a férfi hirtelen elejtette a gyereküket, aki a földre esett. Az édesanya felvette, majd – kissé ügyetlenül – visszatette a gyereket az ülésbe, aki ismét leesett, azonban az ijedtségen kívül semmi baja nem lett. Ekkor az egyik légiutaskísérő számonkérte a párt, mire a részeg férfi ordítani kezdett.
Mennyit akarsz tőlünk? Szegények vagyunk, mennyit akarsz te k***a?
– kiabálta, miközben készpénzt rántott elő a zsebéből.
Az egyik légiutaskísérő, Brian Wilson úgy írta le az esetet, hogy ez volt életem legrosszabb élménye.
Nem csak azért, mert részegen jöttek fel a fedélzetre, hanem azért, mert képtelenek voltak gondoskodni a saját gyerekükről
– mondta, majd hozzátette, amikor a gyerek leesett az ülésről, ő rögtön fel szerette volna venni, de az ittas férfi a vállára tette a kezét.
A személyzet értesítette a pilótát, aki szólt a rendőrségnek, és elhalasztotta az indulást. Időközben a mentésirányító is a helyszínre érkezett, és közölte a párral, hogy nem utazhatnak a géppel. A két részeg fiatal folytatta a veszekedést a személyzettel, de a rendőrség lekísérte őket a fedélzetről. A zavart nőt a rendőröknek sikerült meggyőzni, hogy adja át gyerekét, őket pedig bevitték a rendőrségre, hogy kijózanodjanak. Másnap mindketten elismerték, hogy ittasak voltak, megbánták tettüket, azt azonban tagadták, hogy gondatlanul bántak volna gyermekükkel.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának

Pornográf fotók készítésével zsarolt egy fiatal férfi egy 12 éves kislányt

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány