
Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése
Durva buszbaleset történt romániai Fenyőfalva közelében szerda este – közölte az Agerpres román hírügynökség.
Az előzetes vizsgálatok alapján egy busz sofőrje hirtelen a fékre lépett, mikor meglátta, hogy vele szemben érkezik egy autó. Ezt nem tudta időben lereagálni a mögötte haladó másik busz vezetője, ezért a két járat összeütközött, és még a kocsit is eltalálták.
A balesetben összesen 93 személy, köztük 86 kiskorú volt érintett, akiknek jelentős része a brassói teológiai líceum diákja, akik kiránduláson vettek részt Szeben megyében.
33 gyereket és egy felnőttet szállítottak kisebb sérülésekkel, zúzódásokkal a nagyszebeni kórházakba. A rendőrség vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya

Megrendítő videó: Lángokban áll a dióshalmi templom, több egységet riasztottak

20 tonna Prosecco folyt ki az M4-es autópályán, leállt a forgalom

Családi tragédia az erdőben: vadászfegyverrel lőtte meg apját egy fiatal férfi

Kalóztámadás ért egy teherhajót Szomália közelében

Drámai tűzvész pusztított egy faluban, egész utcák égtek porrá egyetlen este alatt

Magyar bűnözőt tepertek le a rendőrök egy külföldi áruházban, hihetetlen részletek derültek ki

Texasban halálos áldozatokat is követelt a tornádó