
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az eset közel 8 évvel ezelőtt történt Amerikában, amikor a 77 éves Eladio Alfonso Coalla szexuálisan zaklatta az akkor 7 éves kislányt – írta meg a Crime Online pénteken.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi és a gyermek milyen rokoni kapcsolatban állnak, ám azon a bizonyos éjszakán ketten tartózkodtak a férfi lakásában.
Coalla azt hazudta a gyermeknek, hogy a kislány ágya felett lévő lámpabúra eltört, így az ágyát üvegszilánkok borítják és emiatt vele kell aludnia.
Mivel a gyermek még kicsi volt, elhitte Coalla-nak, amit mondott és egy ágyba feküdtek.
Ám egyszer csak arra lett figyelmes a gyerek, hogy a férfi egyre közelebb bújt hozzá az ágyban, majd simogatni kezdte és benyúlt a nadrágjába.

Fotó: Miami-Dade megyei Rendőrség
A kis áldozat nem fogta fel a helyzet súlyosságát, ám érezte, hogy valami nincs rendjén.
A gyerek nemrégiben, 15 évesen állt elő a történettel, melyben azt is kiemelte, hogy unokatestvére is a férfi áldozatául esett.
Az ügyészek a napokban emeltek vádat a férfi ellen, szexuális zaklatás és molesztálás miatt.
A hatóságok még vizsgálják az ügyet és a floridai Gyermek- és Családügyi Minisztériummal is felvették a kapcsolatot.
Korábbi tartalmak:
Két kislányt is meg akart erőszakolni a lépcsőházi rém
Gusztustalan, pedofil magyar bűnbandát buktattak le, saját gyermekeikkel fajtalankodtak
Nyolcadikos gyereket rontott meg egy pedofil tanár a Hajdúságban

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott