
Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek
Pellek Sándor orvos ezredest, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának mellkassebészeti főorvosát, és Mérai András alezredest, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ rehabilitációs osztályvezető főorvosát kérdezték a Mokka műsorában a törökországi küldetésükről.
Arról számoltak be a főorvosok, hogy hosszú folyamat eredményeként alakult ki az ő tudásuk, amit ezen a rövid misszión felhasználtak. Két évtized alatt tudtak egy olyan tudáshalmazt szerezni a katonaorvosok, melyet most Törökországban tudtak hasznosítani.
Mérai András szerint egy összetett helyzet uralkodik a földrengés sújtotta területen. Összesen 4 órájuk volt elkészülni a parancsot követően és indulniuk kellett a reptérre. Nem számítottak erre, hiszen nem hadi helyzet van, ugyanis ilyen esetekben kell kiutazniuk az adott országba. Először a logisztikát építették ki, mivel ők a HUNOR kutatócsoport munkáját segítették.
A főorvosok feladatai közé tartozott a kimentett áldozatok osztályozása, elsődleges ellátása és elbírálása, valamint további sorsok megítélése. A rugalmasságuk és az alkamazkodóképességük intenzívebb, mint a civil orvosoké, de a tudásszintjük ugyanaz. A törökországi mentés során rengeteg tapasztalatot szereztek, amit később is hasznosíthatnak.
Arról számoltak be, hogy víz-gáz-villany-távközlés sincs a katasztrófa sújtotta területeken. Nem azt kell elképzelni, hogy ledőltek az épületek és jött a rendőrség és a mentő, mert az is megsemmisült. Elsősorban az volt a legfontosabb, hogy ebben a helyzetben elhelyezzék magukat.
Sándor és András többféle szakképesítéssel rendelkező sebész, ezekben a szituációkban pedig hátra kell dobni ezt a tudást, és visszatérni az orvoslás gyökeréhez. Orvosként kell viselkedni és dolgozni. Egy 1 éves csecsemő kiementése nagy pszichés tartalommal bírt - emlékszik vissza Pellek Sándor.
Ő nincs hozzászokva a babákhoz, és ez az esemény nagy hatással volt rá, hiszen mások a méretek, a véna biztosítása is nehéz volt, pláne ilyen környezetben. Egy intenzív osztályon teljesen más a helyzet, hiszen tiszta a bőre a gyereknek, minden adott és rendelkezésére áll, a megvilágítás és az ügyes kezű kollégák is. Szinte nekik is lehetetlen küldetésnek minősült, de mindent megtettek.
Kapcsolódó tartalmak:
Átlépte a 40 ezret a törökországi földrengés halálos áldozatainak száma

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó

Ismét orosz légitámadás érte Kijev megyét, többen meghaltak

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolában

Ukrán titkosszolgálati tábornok: Orbán addig játszik, amíg öt golyót nem kap

Öt évig tartotta fogva feleségét, csak napi egy tojást kapott az asszony