Akkora földrengés volt Romániában, hogy még Békéscsabán is érezni lehetett

Mérsékelt erejű földrengést észleltek hétfő délután Románia déli részén, Gorj megyében, a román Országos Földtani Intézet (INFP) első becslése szerint 5,2-es erősségű volt.

A földmozgás helyi idő szerint 16 óra 58 perckor történt 13,2 kilométeres mélységben, a földfelszíni középpontja Nagyszebentől 102, Craiovától 107, Pitestitől 137 kilométerre volt.

Az amerikai földtani intézet (USGS) gyorsjelentése szerint a romániai földmozgás 5-ös erősségű volt, 10 kilométeres mélységben történt, a felszínen a Zsílvásárhelytől (Targu Jiu) 20 kilométernyire északra lévő Plosnita község közelében.

Marcel Romanescu, Zsílvásárhely polgármestere a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta: a rengést a városban erősen lehetett érezni, sokakat megijesztett, de károkról nincs tudomása, a 112-es segélyhívót sem hívták a földrengés miatt.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Húsz perccel később 3-as erősségű utórengés következett be ugyanabban a téréségben. Mihai Diaconescu, a INFP ügyeletese szerint az olténiai, kis mélységben lévő szeizmikus térségben gyakoriak a földmozgások, de ilyen erősségű rengésre eddig nem volt példa.

Romániában főleg a Kárpátok kanyarulatában lévő Vrancea szeizmikus térséget tartják veszélyesnek. A több mint százkilométeres mélységből induló, nagy erejű földmozgások évszázadonként legalább kétszer okoztak jelentős pusztítást Bukarest térségében. A legutóbbi, 1977-es 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, és több mint 11 ezer ember megsérült.

A katasztrófavédelem közleménye szerint a földrengést Békéscsaba térségében a lakosság is érzékelte, de feltehetőleg az ország délkeleti részén több helyen is érezhető volt. Károkról egyelőre nem érkezett bejelentés.

Forrás: MTI

2023. február 13. 18:29
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...