
Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra
Pénteken történt a tragédia egy floridai otthonban, melynek során egy férfi elsőként a saját lányával, majd önmagával is végzett.
A Saint Johns megyei rendőrséget egy Ponte Verde-i családi házba riasztották, mert a bejelentés szerint valaki öngyilkossággal fenyegetőzött. Mire a hatóságok kiérkeztek, addigra már holtan találtak két embert.
Az egyik áldozat egy kisgyerek volt, a másik pedig annak édesapja. A kislányt azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. A férfin is egy lőtt seb volt látható, ő viszont azonnal belehalt sérüléseibe a helyszínen.
A nyomozás azóta is tart, a rendőrség nem hozta nyilvánosságra az áldozatok nevét egyelőre – közölte a Crime Online.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren