
Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek
Az EuroMillions december 6-i sorsolásán 58 milliárd forintot vihetett el a győztes. A belga faluban, Olmenben a lakók fejenként kb 6 ezer forintot játszottak meg, így természetesen egyenlő arányban kellett elosztani a pénzt, ami így is hihetetlenül magas összeg volt.
Összesen 165-en játszottak, így 354 millió forint értéknek megfelelő összeg jutott egy szerencsésre - írta meg a BBC.
Joke Vermoere, a National Lottery szóviszóvivője azt nyilatkozta, hogy a csoportos sikerek nem ritkák Belgiumban, de ez volt a valaha volt legnagyobb csoportnyeremény.
Az újságárus tulajdonosa, aki több éve szervez hasonló csoportos játékokat, azt mondta a Belgium Rádiónak, hogy "ötször-hatszor" kellett megismételnie a hírt, mivel ügyfelei nem hitték el, hogy nyertek.
A győzelmet a legjobb karácsonyi ajándéknak nevezték az újdonsült milliomosok.
Vannak akik az ünnepekre biztosan elutaznak a pénzből egzotikus helyekre, sokan befektetik az összeget, mások pedig a barátaikkal és rokonaikkal osztják meg.

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó

Ismét orosz légitámadás érte Kijev megyét, többen meghaltak

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolában

Ukrán titkosszolgálati tábornok: Orbán addig játszik, amíg öt golyót nem kap

Öt évig tartotta fogva feleségét, csak napi egy tojást kapott az asszony