
Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia
A Reuters hírügynökség hétfőn az ügyhöz közel álló személyektől úgy értesült, hogy a Twitter a Wachtell, Lipton, Rosen and Katz amerikai ügyvédi irodát bízta meg az üggyel. A Twitter azt tervezi, hogy a hét elején pert indít Delaware államban.
A Twitter nem kívánt nyilatkozni az ügyben, az ügyvédi iroda pedig nem válaszolt azonnal a Reuters hivatalos időn kívül feltett kérdésére.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója pénteken jelentette be, hogy eláll a felvásárlásra tett 44 milliárd dolláros ajánlatától azzal az indokkal, hogy a Twitter nem adott kielégítő tájékoztatást a platformon lévő hamis fiókokról. Erre válaszként a Twitter elnöke, Bret Taylor jogi lépéseket helyezett kilátásba, hogy ezzel kényszerítse rá a Tesla elnökét ígéretének teljesítésére.
Musk viszont hétfőn azt közölte, hogy amennyiben bíróságra kerül az ügy, a Twitter kénytelen lesz nyilvánosságra hozni a botokkal és spam-fiókokkal kapcsolatos információkat.

Fotó: illusztráció (Shutterstock)
A Wachtell, Lipton, Rosen and Katz volt egyébként az egyik jogi tanácsadója Musk azon tervének, hogy 2018-ban kivezesse a tőzsdéről a Teslát. Musk akkor Twitteren jelentette be, hogy "biztosítva van a finanszírozás" a 72 milliárd dolláros üzlethez. Az ügylet azonban itt megállt, Musk nem vitte tovább.
Az ellene indított jogi eljárás rendezésére Musk és a Tesla egyenként 20 millió dolláros polgári jogi bírságot fizetett, Musk pedig lemondott a Tesla elnöki tisztségéről.
A Twitter meglévő jogi csapatát egyébként a Simpson Thacher and Bartlett és a Wilson Sonsini Goodrich and Rosati ügyvédi iroda alkotja.
A Twitter részvényei mintegy hat százalékkal estek hétfőn a tőzsde előtti kereskedésben.
MTI

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést